Tisztelt Látogató szeretettel köszöntöm honlapomon!

Az oldalon nyomon kísérheti tevékenységemet akár szöveges, akár képi, vagy épp videó formájában is. Igyekszem minden, a városunkat érintő fontosabb eseményről beszámolni és betekintést nyújtani munkámba. Böngésszen kedvére és látogasson vissza máskor is!

Videónapló

Galériánkból

További képek

Aktualitások

2018. 02. 28.

Történelmi év elé nézünk

Komárom Város Képviselő-testülete ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az idei költségvetést. A részletekről dr. Molnár Attila polgármestert kérdeztük.

2014. 11. 5.

Szőnyi szépkorúakat köszöntöttünk

Az elmúlt héten két szépkorú komáromit köszöntött a városvezetés. Mindketten Szőnyben élnek, és otthonunkban fogadták dr. Molnár Attila polgármestert, valamint a körzetük képviselőit, Takács Józsefet és Sárai Jánost.

2014. 11. 3.

Ezt a hazát elvesztettem

A fenti mottóval nyílt meg a Klapka György Múzeum új időszaki kiállítása, amely a holokauszt 70. évfordulójára emlékezik. A tárlat az 1944-es Komáromot tárja elénk. A városban és Komárom vármegyében élő zsidóság történetét nemcsak fotókon és dokumentumokon, de élettörténeteken keresztül is megismerhetik a látogatók.

További bejegyzések

Események

2018. 02. 28. 15:41

Kokárda Fesztivál

Időpont: 2018. március 15. 10.00 óra

2018. 02. 28. 15:40

170 éves a magyar forradalom és szabadságharc

Városi Ünnepség a Kopjafás emlékparkban Időpont: 2018. március 15. 10.00 óra

2018. 02. 28. 15:39

Ünnepi műsor a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban

Időpont: 2018. március 14. 16.30 óra

2018. 02. 28. 15:38

Koszorúzás a Petőfi kopjafánál az Alapy Gáspár parkban

Időpont: 2018. március 14. 10.30 óra

További események