2014. 10 10.

Közel 10 milliárdos járműipari beruházás érkezik városunkba

A komáromi városvezetés hónapok óta kiterjedt tárgyalásokat folytat egy, az ipari parkba betelepülni szándékozó lengyel befektetővel, az Alumetal Group Hungary Kft-vel. Október 10-én délelőtt dr. Molnár Attila polgármester, Ésik Róbert a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke és Szymon Adamczyk az Alumetal S. A. elnök-vezérigazgatója bejelentették az Alumetal 150 új munkahelyet teremtő, közel 10 milliárd forintos komáromi beruházását. A bejelentést a helyszínen üdvözölte Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője, köznevelési államtitkár is.

2014. 10 10.

Milliárdos kikötőfejlesztés készül

Közel egymilliárd forintból fejlesztik a teherkikötőt városunkban, amelynek során egy intermodális csomópont jön létre. Erről tartott sajtótájékoztatót Hendrik Krisztina a Strigonium Zrt. vezérigazgatója és Turi Bálint alpolgármester október 9-én. A helyszíni bejáráson dr. Molnár Attila polgármester is részt vett.

2014. 10 9.

A roma holokauszt áldozataira emlékeztünk

A Monostori erőd adott otthont a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 23. Nemzetközi konferenciájának, amelynek célja, hogy emléket állítson a holokauszt elfeledett áldozatainak, felhívja a figyelmet a rasszizmus és a faji előítéletek veszélyeire, illetve nemzetközi szinten is hagyományt teremtsen az emlékezésre.

2014. 10 8.

Hetven éve kezdték bombázni városunkat

A bombázások komáromi áldozatainak, a Magyar Királyi Honvéd Légierő hazánk légterét védő hős pilótáinak és a Magyarország feletti légi háborúban meghalt minden katonának állított emléktáblát az Endresz Csoport. A Sport utcai ünnepségen közreműködött a Vox Femina Női Kar, ünnepi beszédet B. Stenge Csaba a tatabányai levéltár igazgatója mondott. A felavatott táblát a történelmi egyházak komáromi képviselői áldották meg.

2014. 10 7.

Nyárbúcsúztató a Kapocs Klubban

Húsz éves múltra tekint vissza a mozgáskorlátozott klub nyárbúcsúztatója. Idén dr. Molnár Attila polgármester igazi meglepetést, egy hatalmas tortát vitt ajándékba a WF Szabadidőparkban megrendezett eseményre.

2014. 10 7.

Jó évet zárt a gyógyfürdő

Az elmúlt hétvégén tartották a gyógyfürdőben az idei szezon zárórendezvényét, ahol a vendégeknek gulyással és zenés műsorral kedveskedtek.

2014. 10 7.

Szülők napja a Fesztyben

Idén immár harmadik alkalommal került megrendezésre az esemény.

2014. 10 6.

A vértanúkra emlékeztünk

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után véres megtorlás várt a magyarokra. 1849. október 6-án Aradon tizenhárom kivégzést hajtottak végre. Az aradi vértanúk terén a mártírokra emlékezett a város. Ezúttal a Kultsár István Szakközépiskola diákjai készültek műsorral. Beszédet mondott Turi Bálint igazgató.
« 1 2 3 4 5 6 7 ... 96 »

Hírek